A világ születése Tamrieli kronológia I. rész
A Cosmos (Nir) Aurbis-ből (káosz, vagy teljesség) formálódott Anu és Padomay által. Akatosh (Auriel) alakot ölt és az Idő elkezdődik. Az Istenek (et'Ada) és a Daedra Anu és Padomay véréből jöttek létre a teremtés fölött vívott gigászi csatájuk után.
Lorkhan meggyőzte/rászedte az Isteneket, hogy hozzák létre a halandó világot, Nirn-t. A halandó világ ekkor roppant mágikus és veszélyes volt. Ahogy az Istenek bejárták a fizikai felépítése és még maga az idő is instabillá változott.
"Ez a Létrehozó-Rászedő-Tesztelő istenség megtalálható Tamriel minden mitikus hagyományában. A leggyakoribb neve az Aldmeri "Lorkhan", vagy Doom Drum. Ő győzte meg illetve vette rá az ősi szellemeket hogy véghezvigyék a halandó világ teremtését, méginkább felforgatva az állapotokat, mint apja Padomay tette azt és instabilitást hozott a világba az idők kezdetén. Miuitán a világ alakot öltött, Lorkhan elszakadt az isteni központjától, bár néha önkéntelenül, és et'Ada által teremtett világban vándorolt. Ezen események értelmezése nagyon különböző lehet az egyes kultúrákban." Forrás: The Monomyth.
Amikor Magic (Magnus), a halandó világ tervezője úgy döntött, hogy befejezi feladatát, az Istenek összegyűltek az Adamantin Tower-ben (Direnni Tower, a legrégebbi ismert épület Tamriel-ben) és döntöttek a további teendőkről. A legtöbben távoztak. Mások feláldozták magukat és maradtak (Ehlnofey). Sok elbeszélés szerint Lorkhan-t száműzték a halandó világba, szívét kitépték és kidobták a Tower-ből. Ahol földet ért egy Vulkán képződött. Magic távozásával (mitikus értelemben) a Cosmos stabilizálódott. Az Elfek története elkezdődött (ME2500).
Korai idők Tamrieli kronológia II. rész
ME2500 körül
Az Adamantin Tower létrehozásának feltételezett ideje Balfiera szigetén High Rock-ban, amely a legrégebbi ismert épület Tamriel-ben. A legkorábbi történelmi időpont az íratlan Elf krónikákban.
Kora Merethic
Era Primitív szörny-lények (a Khajiit-ok, Argoniaiak, Orkok (goblin-rokon) és egyéb lények) élnek ősközösségekben szerte Tamriel-ben.
Közép Merethic
Era Az Aldmeri (Elf) népek elhagyják a pusztulásra ítélt Aldmeris kontinenst ('Old Ehlnofey'-ként is ismert) és letelepednek Tamriel-ben. Az első kolóniák egymástól nagy távolságokban telepedtek le egész Tamriel partjai mentén. Később a kontinens belsejében is hoztak létre településeket, főleg a termékeny alföldeken Tamriel dél-nyugati és középső részén. A tapasztalt, írástudó, technológiailag fejlett Aldmeri kultúra elűzte a primitív őslakókat a dzsungelekbe, mocsarakba, a hegyekbe és a az elhagyatott földekre. Az Adamantine Tower-t újra felfedezték és elfoglalták a Direnni-k, egy kiemelkedő és erőteljes Aldmeri klán. Summerset szigetén felépült a Crystal Tower, majd később Cyrodiil-ban a White Gold Tower.
Ayleids (Wild Elves - vad elfek) népek élnek a dzsungelekben a White Gold Tower (napjainkban Cyrodiil) körül. A High Elfek, Heartland High Elf-ként is ismertek, megőrizték a Dawn Era varázserejét és az Ehlnofey-iek nyelvét. Tulajdonképpen Alinor király földje, Cyrodiil gyakran annyira elszigetelődött Summerset szigetétől, hogy szuverén nemzetet alkotott.
"Tamriel legtöbb tartományának vadonjaiban, tulajdonképpen ha nem is egyenáságban, az Ayleids, vagy Wild Elfek leszármazottai élnek. Míg három törzs az Elf fajból, Altmer (High Elf), Bosmer (Wood Elf) és Dunmer (Dark Elf) egész jól asszimilálódtak Tamriel új kultúráihoz, addig az Ayleids és hittestvéreik elzárkóztak kultúránktól és előnyben részesítették a saját módszereiket a világunktól távoli helyeken." Forrás: The Wild Elves
A Dwemer (Dwarves), egy szabad gondolkodású világtól visszavonultan élő elf nép, akik életüket a titkos tudományoknak, az alkímiának szentelték. Földalatii városokban és hegyvidéki közösségekben (később Velothi Mountains) éltek elszakadva a modern Skyrim és Resdayn/Morrowind világától. További információkért lásd: The Annotated Anuad
A Chimer (a modern Dunmer-ek ősei, vagy Dark Elfek), egy dinamikus, ambíciózus hosszú életű elf nép, mely életét a fundamentalista ősök imádatára szenteli. Veloth Próféta vezette ki őket az őshazából arra a földre amit ma Morrowindnek hívunk. Lebecsülve a Dwemer-ek évszázados kultúráját és pogány szokásait, a Chimer-ek szintén igényt tartottak a földjeikre és nyersanyagaikra, ezért századokon keresztül provokálták őket kisebb portyázó hadjáratokkal és területi vitáikkal. További információkért lásd: Lives of the Saints, A Short History of Morrowind
Trinimac (a legerősebb az ősi Altmer szellemek közül) és a követői (Orsimer, ill. Pariah Folk) megpróbálta megakadályozni Velothi elszakadását. A Daedra Boethiah Herceg, a kivándorlás szellemi atyja megette Trinimac-ot. Trinimac testéből és lelkéből emelkedik ki a Daedra herceg Malacath. Trinimac alattvalói szintén átváltoztak, ők lettek az Ork-ok. További információkért lásd: The True Nature of Orcs, Varieties of Faith in the Empire, The Anticipations.
Késő Merethic Era
Az őskori emberek, az úgynevezett "Nedic Peoples", kivándorolnak Atmora kontinensről ('Altmora' vagy 'Elder Wood' az Aldmeri nyelvben) és letelepedtek Tamriel északi részén.
"A Nedic emberek kisebbségben voltak az Elfek hazájában, így nem volt más esélyük a túlélésre, mint hogy békében éljenek velük. High Rock-ban, Hammerfell-ben, Cyrodiil-ben és talán Morrowind-ben így is tettek, így a Nedic emberek virágoztak és terjeszkedtek a Merethic Era utolsó századaiban." Forrás: Frontier, Conquest, and Accomodation: A Social History of Cyrodiil.
A Nord hős Ysgramor, egy nagy kolonizáló flotta vezetője, kifejlesztett egy rúna írásmódot mellyel Elf alapokon leírhatták a Nord nyelvüket, így Ő lett az első emberi történetíró. Ysgramor flottája Hsaarik Head-nél ért partot, amely Skyrim, Broken Cape-nek nevezett fokának legészakibb részén található. A Nordok itt építették fel a legendás Saarthal városát. Az Elfek elüldözték az embereket a Könnyek Éjszakáján, de Ysgramor hamarosan visszatért ötszáz kísérőjével együtt. További információkért lásd: Frontier, Conquest, and Accomodation: A Social History of Cyrodiil University of Gwylim Press, 3E 344.
A Nord-ok ősi írásai és elbeszélései szerint, ha visszamegyünk egészen a Késő Merethic Era-ig, találhatunk egy olyan pompás, köztiszteletben álló helyet, melynek bejárata rejtve volt a kíváncsi szemek elől. Sovngarde-nak hívták, melyet Shor isten épített azon Nord-ok tiszteletére akik bizonyították bátorságukat a háborúkban. További információkért lásd: Sovngarde, A Reexamination
Merethic Era – 1E660
Egy halhatatlan hős, harcos, varázsló és király, akit több néven is ismerünk: Pelinal Whitestrake, Harrald Hairy Breeks, Ysmir, Hans the Fox, stb. járja Tamriel-t, csapatokat gyüjtve, földeket meghódítva, megalapítva és aztán újra elhagyva birodalmait, hogy újra vándorútra keljen.
|